Leírás: A Jakab-hegy fennsíkjának déli letörésén korláttal védett kilátóhely - kiugró sziklaperem - a Zsongorkő (570 m). Nevéhez monda fűződik: A hegy aljában élt egyszer egy Zsongor nevű legény, aki végvári vitéz lett. Menyasszonyát az esküvő előtt elrabolta a Jakab-hegy várának ura, a török pasa. Zsongor egy zivataros éjjel fellopakodott a várba és kiszabadította menyasszonyát. Az őrség azonban észrevette s nyomába eredt. Mikor Zsongor látta, hogy nincs menekvés, lovával a kiugró szikláról a szörnyű mélységbe ugratott. Azóta hívja a nép a sziklát Zsongorkőnek.
Van még egy nevezetessége a Jakab-hegynek, a déli oldalban álló bizarr alakú sziklák, a Babás-szerkövek. A monda szerint a régi Cserkúton két gazdag, egymással minden téren versengő család élt. Egyszer egy ismeretlen koldus tért be mindkét helyre, de mindkét helyről elzavarták. Megátkozta őket: Akkor váljatok kővé, amikor a legboldogabbak vagytok. Mindkét családnak volt egy-egy lánya, akik egyszerre mentek férjhez. Az egyik násznép megelőzte a másikat, s már jöttek le a pálosok Jakab-hegyi kolostorából, mikor a másik násznép éppen fölfelé kapaszkodott. A szakadék fölött, ahol a legkeskenyebb az út, ott találkoztak, s egyik sem akart kitérni. Egyszerre szólalt meg mind a két gazda: Inkább váljunk kővé, de ki nem térünk! Abban a szempillantásban mindkét násznép kocsistól, lovastól, kővé változott, ma is ott állnak sorban.
|
|
 |
Irányítószám: 2834 Város: Tardos Ország: Hungary |
0 |
Leírás: Vízterület és környezet jellemzői: Völgyzáró gátas víztározó erdővel, dombokkal övezve. Kb 100 méter távolságra büfé, játszótér, sportpálya (sátorozási lehetőséggel).
|
|
 |
Cím: Éger-völgy utca Irányítószám: 7634 Város: Pécs Ország: Hungary |
0 |
Leírás: Égervölgy kedvelt és csodálatos kirándulóhely a Mecsek völgyében Pécs közelében. A környéken sok égerfa található. A völgy patakjának vizét gáttal felfogták és az egykori legelőrétek helyén kis mesterséges tavat létesítettek. Esőházat, padokat, tűzrakóhelyet, játszóteret találhatunk itt.
|
|
 |
Város: Budapest Ország: Hungary |
0 |
Leírás: Budapest XVII. kerületében található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely; négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona; természetvédelmi terület.
|
|
 |
Város: Debrecen Ország: Hungary |
0 |
Leírás: Az Erdőspuszták legforgalmasabb és legjobban kiépített pihenőcentruma, egynapos kirándulások, osztálykirándulások, táborok ideális helyszíne. Gyönyörű erdei környezet, ideális hely baráti társaságoknak, családoknak, ahol kiépített pihenő- és piknikezőhelyek, játszótér, büfé várja a kirándulókat. A tavon csónakázni és horgászni lehet.
|
|
 |
Cím: Naplás u. Irányítószám: 1163 Város: Budapest Ország: Hungary |
0 |
Leírás: A Naplás-tó (hivatalos nevén Szilas-pataki árvízvédelmi tározó) Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize a XVI. kerületben, Cinkota mellett. A tó és közvetlen környezete 1997 óta tájvédelmi körzet. A Naplás-tó a közeli Cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadárnak fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A tó népszerű szabadidős uticél a környékbeliek számára. Nyaranta kedvelt kiránduló- és horgászhely, de fürödni tilos benne. Telente befagy, olyankor ingyenes korcsolyapályaként üzemel.
|
|
 |
Irányítószám: 3262 Város: Markaz Ország: Hungary |
0 |
Leírás: Bármerről is közelít az utazó, a hegyekkel, szőlőtáblákkal körülvett tó látványa azonnal lenyűgözi.A több évszázados sáncot 1962-ben a hajdani termelőszövetkezet 50-80 centiméterrel megemelte és az általa közrefogott 5-6 hektáros területen halastavat létesített. A hőerőmű tavának feltöltésével (1968) a két tó összeolvadt a nagy víztárolóval a földsáncot, pedig a hullámzás állandóan koptatja és elmossa.
|
|
 |
Irányítószám: 2800 Város: Tatabánya Ország: Hungary |
0 |
Leírás: A képződmény 45 méter hosszú és 14 méter magas, melyet egy vízfolyás vájt ki a triász időszaki dachsteini mészkősziklából. A barlang jelentős őskori lelőhely, ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fatöredékeket és állati csontokat tártak fel. A tatárjárás korából származó emberi csontokat is találtak itt. A legújabb kutatások eredménye szerint e barlangból származik hazánk legrégebbi, mintegy 200 ezer éves, az ember jelenlétére utaló lelet.
|
|
 |
Irányítószám: 6636 Város: Mártély Ország: Hungary |
0 |
Leírás: A mártélyi Holt-Tisza a folyó szabályozása során alakult ki, 1889 és 1892 között. Az elmúlt időszakban a holtág az északi végén teljesen feltöltődött, a déli végen a mesterségesen fenntartott fokon keresztül viszont a kapcsolat megmaradt az élő folyóval. A holtág hossza kb. 4.7 km, szélessége 175 és 85 m között váltakozik, a legmélyebb részen 7 m mély, átlagmélysége 3.5 m.
|
|
|